Évfordulós látogatás Pembénél

2024. augusztus 01. 15:03

Sokféle, nem mindennapi esethez riasztották már a győri tűzoltókat, de körülbelül egy évvel ezelőtt azért mind meglepődtek, mikor elefántmentésben kértek tőlük segítséget.

A győri Xantus János Állatkertben Pembe, az akkor 22 éves és 5 tonnás elefántbika rosszul lett, és a talpra emelése nem kis kihívás volt: emelőpárna, plafonban csiga és hevederek és csörlők végül segítettek megoldani a helyzetet.

Idén az évforduló alkalmából a tavalyi mentésben résztvevő tűzoltók meglátogatták Pembét, aki azóta is kiváló egészségnek örvend. 

A tűzoltók a látogatók nagy örömére részt vettek az elefánttréningen is, ahol a fülétől a talpáig megvizsgálhatták az ormányost, majd hűsítő vízsugárral kedveskedtek Pembének és az állatkert másik három elefántjának. Az öt tonnás óriás már a fecskendőnél várta a megkönnyebbülést a hőségben (jó, tudta, mire számítson, mert pár nappal korábban tartottunk egy főpróbát is, így már tudta: ha ott a piros autó, abból bizony víz is jön…

Azt mondják, egy elefánt sosem felejt, most már a jó emlékeket is őrzi rólunk, egy biztos: mi biztosan nem felejtjük Pembét.