A 19. héten történt

2023. május 15. 10:20

Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten hatvannégy eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen tizennégy ember sérült meg.

Robbanás történt hétfőn éjszaka egy három szintes, társasház első emeleti lakásában Sopronban, a Kossuth Lajos utcában. A robbanás után mintegy fél négyzetméteren tűz is keletkezett. A soproni és a sopronkövesdi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet, majd átvizsgálták az épületet. A munkálatokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Tizennyolc lakó elhagyta az otthonát, egy embert a tűzoltók kísértek le, egy embert pedig a helyszínen lévők hoztak ki az épületből még az egységek kiérkezése előtt. A helyszínen több parkoló autó is megrongálódott a robbanás következtében. Az káresemény során egy ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai a győri kórházba szállították.

Három személygépjármű ütközött szerdán este Győrben, a Radnóti Miklós és a Köztelek utca kereszteződésében. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanítottak két autót, a harmadik áramtalanítására nem volt szükség. Mindegyik járműben csak a sofőrök utaztak, könnyebben megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. 

Három személygépjármű ütközött szerdán délután Győrben, a Pesti úton. A baleset során az egyik jármű egy villanyoszlopnak hajtott, amely megsérült. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanították az autókat és kézi erővel megszüntették a forgalmi akadályt. A járművekben összesen négyen utaztak, ketten könnyebben megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Egy személyautó villanyoszlopnak hajtott csütörtök délután a 81-es számú főúton, Mezőörs térségében. Az ütközés következtében a villanyoszlop kidőlt, a vezetékek pedig leszakadtak. A pannonhalmi hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépkocsit. Az autóban csak a sofőr utazott, aki a tűzoltó egység kiérkezése előtt kiszállt a járműből, őt a mentőszolgálat munkatársai könnyű sérülésekkel kórházba szállították további vizsgálatokra. A műszaki mentés ideje alatt tűzoltói irányítás mellett egy sávon váltakozva haladt a forgalom. 

Három személyautó ráfutásos balesetet szenvedett péntek délután a 85-ös számú főúton, Abda térségében. A győri hivatásos tűzoltók két járművet áramtalanítottak. Az autókban összesen öten utaztak, senki sem sérült meg. A tűzoltó egység a rendőrség kiérkezéséig biztosította a helyszínt. A műszaki mentés és rendőrégi helyszínelés ideje alatt egy sávon haladt a forgalom. 

Kéményben lerakódott korom gyulladt meg szombat éjjel Csornán, a Fő utcában. A csornai hivatásos és a szili önkéntes tűzoltók kitárazták az éghető anyagot a fűtőberendezésből, majd kitisztították az égéstermék-elvezetőt és átvizsgálták a padlásteret. Az eset során nem sérült meg senki. 

Egy személyautó és egy mentő ütközött vasárnap reggel Győrben, a Mónus Illés és a Nagy Imre utca kereszteződésében. Az egyik autó egy villanyoszlopnak ütközött a baleset következtében, azonban az nem sérült meg. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanították a gépjárműveket és az útkezelővel közösen megtisztították az úttestet a törmeléktől. A járművek forgalmi akadályt képeztek, ezért tűzoltói irányítás mellett egy sávon váltakozva haladt a forgalom. A balesetben nem sérült meg senki.