A 12. héten történt

2023. március 27. 12:30

Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten hatvan eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzoltói beavatkozást igénylő esetek alkalmával összesen tíz ember sérült meg.

Két személyautó ütközött hétfőn reggel Sopronban, a Frankenburgi út és a Csatkai utca kereszteződésénél. Az egyik gépjármű a baleset után füstölni kezdett. A soproni hivatásos tűzoltók visszahűtötték a füstölő autót, majd mindkét járművet áramtalanították. Mindkét autóban csak a sofőr utazott, a mentőszolgálat egyiküket könnyű sérülésekkel kórházba szállította. 

Hétfőn délután megszólalt a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház tűzjelzője. A tűzoltók összesen hat városból érkeztek a helyszínre, ahol a negyedik és ötödik emeleten a lefolyóból és az udvaron a csatornából égett szag és füstszerű képződmény szivárgott. A tűzoltók a kórház tűzvédelmi szakembere segítségével átvizsgálták az épületet és a csatornarendszert, azonban tűzre utaló nyomot nem találtak. 

Két személyautó ütközött kedden reggel a 86-os számú főút 188-as kilométerénél Mosonmagyaróvár térségében, a Krisztina-majorhoz vezető bekötő útnál. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. Az egyik autóban ketten utaztak, ők kiszálltak mire a tűzoltók kiérkeztek, a másik autóban egy ember utazott, nem volt beszorulva, de a tűzoltók segítették ki a roncsok közül. Mindhárman könnyű sérüléseket szenvedtek, közülük két embert vittek kórházba a mentők. A műszaki mentés ideje alatt egy sávon haladt a forgalom. 

Szerda reggel meglazult vakolat és tégla darabok hullottak egy épület második emeleti ablakából Győrben, a Baross Gábor úton. A város hivatásos tűzoltói eltávolították a meglazult részeket, amelyek veszélyeztették az arra közlekedő gyalogosokat. Nem sérült meg senki az eset során.

Teljes terjedelmében égett péntek délután egy személyautó egy négy szintes családi ház alsó szintjén lévő garázsban, Láziban, a Zrínyi Mikós utcában. A tűz átterjedt az előtetőre és a homlokzatra is, valamint a garázs melletti előszobára, ahol berendezési tárgyak égtek. A győri és a pannonhalmi hivatásos, valamint a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók oltották el a tüzet és megbontották a tetőszerkezetet, hogy a felmelegedett részeket visszahűtsék. A házban életvitel szerűen nem laknak, a tűz keletkezésekor sem tartózkodott ott senki. Az eset során nem történt személyi sérülés. 

Elektromos elosztó szekrénynek hajtott, majd felborult egy személyautó vasárnap délelőtt Győrben, a Tihanyi Árpád úton. A város hivatásos tűzoltói a rendőrségi helyszínelés után kerekeire állították a járművet, majd áramtalanították. Az elosztó szekrény ráborult egy arra közlekedő gyalogosra, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. Az autóban ketten utaztak, ők kiszálltak mire a tűzoltók a helyszínre értek, azonban őket is kórházba szállították a mentők.