Idén is lesz alkotói pályázat

2020. február 13. 13:31

Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2020-ban immáron hetedik alkalommal hirdet alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak.

Idén olyan alkotásokat várunk, amelyeken keresztül az óvodások és az iskolások megmutatják, hogyan látják a tűzmegelőzést és a tűzvédelmet, a tűzoltói hivatás világát. Az óvodásoktól egyénileg készített szabadkézi rajzokat vagy csoportos alkotásokat, illetve kézműves remekműveket várnak. Az iskolások három korcsoportban (6-10, 11-14, 15-18 éves kor között) pályázhatnak. Ők szabadkézi rajzot, egyéb kézműves alkotást küldhetnek be, de írhatnak verset vagy mesét is, esetleg készíthetnek számítógépes programot.

A pályaműveket március 31-ig lehet benyújtani személyesen, postai úton (Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 9021 Győr, Munkácsy út  4.) vagy e-mailen (tlbe.gvgxnefnt@xngirq.tbi.uh) a  megyei igazgatósághoz. 

A területi versenyen első helyezést elért alkotások részt vesznek az országos versenyen is, amelynek díjátadó ünnepsége június 11-én, Budapesten lesz. Az országos verseny győztesei értékes ajándékokat kapnak, számos különdíj is gazdára talál majd. Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda, iskola 2020” címet, amelynek jutalma egyebek mellett az is, hogy a tűzoltók látványos bemutató keretében ismertetik meg a legkreatívabb intézmények növendékeivel a füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás rejtelmeit.