Vándorkiállítás a 75 éves intézményes tűzoltóképzésről és a 85 éves tűzoltózenekarról

2024. december 09. 15:18

December 9 és 12. között a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ad otthont a Katasztrófavédelem Központi Múzeum vándorkiállításának, amely a 75 éves intézményes tűzoltóképzés és a 85 éves Tűzoltózenekar történetét mutatja be.

A tárlat az igazgatóság tanácstermében kapott helyet, amelyet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség állománya, valamint a Győri SzC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum 12. évfolyamos diákjai is megtekintettek. A két témát magába foglaló kiállítást Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója nyitotta meg, majd a látottakról nyújtott történeti áttekintést. 

 A Katasztrófavédelem 2023-ban több évfordulót is ünnepelt. 75 éves lett az intézményes tűzoltóképzés, illetve 85. születésnapját ünnepelhette a Tűzoltózenekar. Ezen jeles eseményekről megemlékezve született meg a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának időszaki kiállítása, amely, két kiállítás egyben. A részkiállítások külön is megállják helyüket, önálló tárlatként is értelmezhetőek, egyúttal tökéletes párjai is egymásnak. Mély kapcsolat köti össze ugyanis a zenét a tűzoltókkal, a tűzoltókat a képzéssel.