Idén is sok szép munka érkezett az alkotói pályázatra

2024. május 24. 13:02

Az alkotói pályázatot az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma hirdette meg általános iskolások és középiskolások körében.

A pályázat felmenő rendszerű, azaz minden vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság megszervezte a területi fordulót, majd a vármegyei első helyezett alkotások részt vesznek az országos versenyen. 

A beérkezett pályaműveket bírálóbizottság zsűrizte, amelynek elnöke és a pályázat védnöke Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója volt.

A pályázat célja az volt, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a lakástüzek megelőzését, vagy a tűzoltó hagyományokat. 

A pályázaton az iskolások két téma közül választhattak:.

•                  „A füstérzékelő életet menthet”

•                  „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága”

Három kategóriában pályázhattak a gyerekek: -kézműves alkotás, -digitális alkotás, -irodalmi alkotás kategóriában.

  • A Kézműves alkotás A/3-as vagy A/4-as méretű lehetett, készülhetett ceruzával, tollal, tussal, krétával, akvarellel, lehetett kép, vagy plakát, vagy bármely más szabadkézi technikával készített alkotás.
  • A Digitális Alkotás 30-tó 60 másodpercig terjedő film vagy animáció lehetett.
  • Irodalmi alkotást kizárólag Gróf Széchenyi Ödön életéről lehetett készíteni, költemény vagy tanulságos történet bemutatásával.

A pályázati felhívásunkra 386 alkotás érkezett, amelyeket ezúton is köszönünk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.

 

Országos szinten a legtöbb pályamunkát beküldő iskola elnyeri a legkreatívabb iskola 2024. címet, amely együtt jár egy egyszeri tűzoltási bemutatóval és tűzvédelmi oktatás megtartásával. 

A vármegyénkben a legtöbb alkotást a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium készítette, összesen 139 alkotást készítettek a diákok.

Díjazottak: 

Szabadkézi rajz kategória „Füstérzékelő életet menthet” témában

6-10 éves korcsoport

III. helyezett: Szabó Bálint Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolájából

II. helyezett: Szőllősi Angelika Georgina szintén az Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskolából

I. helyezett: Szabó Nóra Eperke Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Győrszemerei Tagiskolájából

 

11-14. éves korcsoport:

III. helyezett: Kovács Lilien   Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rábacsécsényi Tagiskolájából

II. helyezett:: Kóró Kinga      Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rábacsécsényi Tagiskolájából

I. helyezett: Takács Laura     Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rábacsécsényi Tagiskolájából

                  

Különdíjban részesülnek: 

Sarmon Enikő: Kisfaludy Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rábacsécsényi Tagiskolájából

Bognár Liza: Győri SzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiumából

 

15-18. éves korcsoport:

III. helyezett: Nagy Zsuzsanna        Győri SzC Kossuth Lajos Technikum és Kollégiumából 

II. helyezett: Darabos Eleonóra      Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumból

I. helyezett: Rábai Léna                   Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikumból

                  

Különdíjban részesülnek: 

Herédi Lili a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégiumból

Író Trisztán Péter a Győri SzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiumából

Nagy Barnabás Győri SzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiumából

 

Szabadkézi rajz kategória „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága” témában

6-10 éves korcsoport

I. helyezett: Szegedi Borbála Pantzer Gertrúd Általános Iskolából Harkáról

 

11-14. éves korcsoport:

III. helyezett: Németh Kevin – Szalai Richárd  Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolájából

II. helyezett:: Bécsi Zsombor – Hunyadi Máté  Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola Ikrényi Tagiskolájából

I. helyezett: Romlaki Lili       Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskolából

 

15-18. éves korcsoport:

II. helyezett: Benkorvics Boglárka  Győri SzC Kossuth Lajos Technikum és Kollégiumából

I. helyezett: Marton Réka               Győri SZC Móra Ferenc Általános Iskolából

 

Digitális alkotás kategóriában

III. helyezett: Faragó Lili – Novák Milán Győri SzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiumából 

II. helyezett: Süveges Lili  Győri SzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiumából

I. helyezett: Balikó András – Angyal Hunor – Fábián Mátyás Győri SzC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiumából

Gratulálunk a díjazottaknak és a résztvevőknek!