Tűzhelyen felejtett étel miatt riasztották a tűzoltókat

2024. március 12. 13:07

Évente átlagosan 260 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat Győr-Moson-Sopron vármegyében.

A lakástüzek gyakran a konyhában keletkeznek, súlyos következményekkel járhat, ha a tűzhelyen felejtett étel vagy zsiradék meggyullad. 

Az ilyen esetek alapvetően emberi figyelmetlenségre vezethetőek vissza, ezért sütés-főzés közben legyünk körültekintőek, ne hagyjuk el a lakást, amíg az étel készül. Ha kimegyünk a lakásból vegyük le az ételt a tűzről, kapcsoljuk le a tűzhelyt. 

Hétfőn kora este a mosonmagyaróvári Mosonyi Mihály utcába riasztották a tűzoltókat, ahol egy társasházi lakásban füst keletkezett a tűzhelyen felejtett étel miatt. A város hivatásos tűzoltói átvizsgálták majd átszellőztették a lakást. A lépcsőházba nem jutott ki a füst, ezért nem kellett kiüríteni az épületet. 

Amennyiben az étel vagy zsiradék mégis meggyullad a legfontosabb, hogy NE próbáljuk meg vízzel eloltani, mert a magas hőmérséklet miatt a víz gőzzé alakul és az égő olaj vagy zsír robbanásszerűen kivetődik az edényből, amely súlyos égési sérüléseket okozhat amellett, hogy lángba boríthatja az egész konyhát. 

A kisebb, kezdeti tüzek oltására hasznos lehet tűzoltó készüléket tartani az otthonunkban, amelyet érdemes könnyen elérhető helyen tartani.

Amennyiben nincs kéznél tűzoltó készülék a legegyszerűbb módja az égő zsiradék vagy étel eloltásának az, ha az edényt egy fedővel letakarjuk, így az égés oxigén hiányában megszűnik. Ezután kapcsoljuk le a tűzhelyt. 

Egy körültekintően elhelyezett füstérzékelővel még biztonságosabbá tehető az otthonunk. Ezek az érzékelők már a tűz nagyon korai stádiumában hangos jelzéssel figyelmeztetnek a veszélyre. 

Ha úgy ítéli meg, hogy képes eloltani a tüzet, akkor haladéktalanul kezdjen neki, de amennyiben úgy látja, hogy nem képes rá, minél előbb hagyja el az épületet, illetve menjen biztonságos távolságba a tűztől és kérjen segítséget a tűzoltóktól a 112-es segélyhívó számon. 

 

 

Fotó: Illusztráció