A láthatatlan segítők versenye

2022. június 02. 11:27

Harmadik alkalommal mérték össze tudásukat azok a műveletirányítók, akiknek csak a hangjával találkoznak a segítséget kérők.

Ők azok a tűzoltók, akik a segélykérő hívásokat fogadják, és az információk birtokában képesek a káreset helyszínéhez a legközelebb eső tűzoltóságról a megfelelő számú egységet, a szükséges felszereléssel rendelkező járműveket riasztani. Ezúttal azonban nemcsak az idővel, hanem egymással is harcba szálltak a balatonföldvári versenyen.

Több mint négyszázhatvan emberből áll az ország ügyeleti állománya, közülük ezúttal hatvanan tették próbára reagálóképességüket és tapasztalatukat. A műveletirányítási központok munkatársai szinte lehetetlennek tűnő esetekkel szembesülnek, éppen ezért a versenyen sem könnyítették meg a dolgukat a feladat összeállítói. A verseny harminc perces gyakorlati részében összetett helyzettel kellett megbirkózniuk a háromfős csapatoknak.

A feltételezett helyzet szerint egy mindennapos esethez, egy kidőlt fa eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét, majd a történet bonyolódott. A kidőlt fa egy gázórát is megrongált, sőt gázrobbanás történt, ezért a katasztrófavédelmi mobil labort is riasztani kellett. Ötven méteres körzetben ki kellett üríteni a társasházakat és a közeli rendőrség épületét is. A robbanás helyszínén felderítő tűzoltók közül hárman az épületben rekedtek. A következő percekben a megye másik pontján egy kórház parkolójában gyulladt ki egy személyautó. A beavatkozó állomány azonban az autó csomagtartójában egy furcsa csomagot talált, amelyről később kiderült, hogy csak egy színházi kellék volt. Időközben egy túrázó házaspár is segítséget kért, a feleség három méteres gödörbe zuhant. A helyzetét azonban csak GPS koordináták alapján tudta megadni. Ez alapján kellett beazonosítani az ügyeleteseknek, hogy hol találják meg a bajbajutottakat. Még ez sem volt elég, a szomszédos megyében fellépő műszaki hiba miatt az oda beérkező hívásokat is átirányították.

A bírák pontozták, hogy a csapattagok arányosan osztották-e el egymás között a teendőket, az ügyeletvezető hogyan koordinálta a csapat munkáját, és kollégái hogyan teljesítették a delegált feladatokat.

A második napon a műveletirányítók egyénileg adtak számot elméleti tudásukról.

A kétnapos versenyen megyénket Szüts Tamás tűzoltó őrnagy ügyeletvezető, valamint Fekete Szabolcs tűzoltó zászlós és Hajostek Máté tűzoltó főtörzsőrmester műveletirányítók képviselték. Csapatvezetőként Hatos Csaba tűzoltó őrnagy ügyeletvezető kísérte a megyei csapatot a megmérettetésre, amelyen Szüts Tamás tűzoltó őrnagy országos I. helyezést ért el „egyéni ügyeletvezető” kategóriában. 

Gratulálunk mindannyiuknak a szép teljesítményhez!

 

Fotók: Szőke Péter r.a. BM OKF