Tűzoltás és tűzvédelem gyerekszemmel

2020. november 19. 12:51

Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság idén már hetedik alkalommal hirdetett pályázatot a rajzolni, festeni, kézműveskedni, vagy épp verset, mesét írni szerető gyermekek részére.

Idén olyan alkotásokat vártunk, amelyeken keresztül az óvodások és az iskolások megmutatják, ők hogyan látják a tűzoltói hivatást, a tűzmegelőzést és a tűzvédelmet. Egészen szeptember végéig vártuk a gyerekek műveit, amiket októberben egy bíráló bizottság tekintett meg és értékelt, a bizottság elnöke Gecsei Kolos mesterpedagógus volt.

Pályázati felhívásunkra az egész megyéből nagyon sok diák és kisgyermek jelentkezett. Szabadkézi rajz kategóriában készítették a legtöbb munkát a gyerekek, a legkisebb korosztály, az ovisok rajzoltak és festettek, de az iskolásoktól a rajzok mellett mese és egyéb kézműves alkotás is érkezett. 

Az alábbi eredmények születtek: 

Óvodás korcsoport: 

I. helyezett: Somogyi Alexa

II. helyezett: Erdey Panna

III. helyezett: Virág Johanna

Szabadkézi rajz kategória 1. korcsoport (6-10 éves):

I. helyezett: Endrődi Viktória

II. helyezett: Csík Levente Bernát

III. helyezett: Garay Boglárka Kata

Szabadkézi rajz kategória 2. korcsoport (11-14 éves):

I. helyezett: Pozsgai Bence

II. helyezett: Kovács Bálint

III. helyezett: Boján Amarilla

Szabadkézi rajz kategória 3. korcsoport (15-18 éves):

I. helyezett: Hancz Virág

II. helyezett: Varga Viktória

III. helyezett: Hess Ágnes

Egyéb kézműves alkotás 1.korcsoport (6-10 éves):

I. helyezett: Ádám Julianna

Irodalmi alkotás 1. korcsoport (6-10 éves:)

I. helyezett: Ádám Barnabás 
 

Mindenkinek köszönjük a szép munkákat, a részvételt és gratulálunk a gyerekeknek! A tűzmegelőzési bizottság ajándékait hamarosan eljuttatjuk a nyerteseknek.

A területi versenyen első helyezést elért alkotások részt vesznek az országos versenyen is.