Tartalomjegyzék

Évértékelő tiszti értekezlet Győrben

2020. február 11.

Éves tiszti értekezlet keretében értékelte 2019-es tevékenységét február 11-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Megyei Kormányhivatal dísztermében tartott rendezvényen részt vett dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, valamint a társ- és együttműködő szervek vezetői és az igazgatóság tiszti állománya.  

Sári Ákos tűzoltó alezredes, igazgatóhelyettes köszöntője után Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató ismertette és értékelte az igazgatóság előző éves tevékenységét. Elmondta, hogy a 2019-re kitűzött szakmai célok megvalósítása során az egységesség volt a meghatározó, legyen szó az egységes szakirányításról, a továbbképzésről vagy éppen az ellenőrzés rendszeréről.  

Az igazgató beszámolójában tájékoztatást adott az elmúlt év kiemelkedő tűz- és káreseteiről, vázolva a felszámolásuk kapcsán felmerült főbb szakmai kérdéseket, valamint a társszervekkel való hatékony együttműködés fontosabb elemeit. Az értékelésből kiderült, hogy a műszaki mentések száma a korábbi évek statisztikai adataihoz képest csökkent, ugyanakkor a tűzesetek száma növekedett tavaly, mégpedig a rendkívül száraz időjárásban nagy számban kialakult szabadtéri tüzek miatt. 

A tábornok a magyar tűzoltóság fennállásának 150 éves fennállására rendezett konferencián elhangzottakat felidézve úgy fogalmazott, a jó tűzoltósághoz jó felszerelés, jó oktatás és az állomány jó hozzáállása szükséges. A megye állományának sport- és szakmai versenyeken mutatott kimagasló teljesítménye, az országos dobogós helyezések, illetve a külföldi szakmai gyakorlatokon kivívott elismerő vélemények azt mutatják, hogy mind az elhivatottság, mind a szakmai felkészültség megvan a megyében – tette hozzá az igazgató. Ezután a megyében megvalósított fejlesztésekre tért ki, az igazgatóság és helyi szervei, valamint az együttműködő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőcsapatok eszközparkja és ingatlanai is gyarapodtak és megújultak az elmúlt időszakban, saját és pályázati forrásokból beszerzett korszerű eszközök, felszerelések teszik lehetővé a hatékony munkát. Mindemellett a laktanyákban és az egészségügyi centrumban is korszerűsítések, felújítások zajlottak, és tavaly is nagy hangsúlyt helyezett az igazgatóság az egészség megőrzését szolgáló szűrővizsgálatokra. Az igazgatóság szakmai tevékenységét támogató funkcionális szervezeti egységek főbb mutatóival zárva az összefoglalót megköszönte az állomány tevékenységét, valamint a társ- és együttműködő szervek támogató szakmai együttműködését. 

Az igazgatóság tevékenységét dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató is értékelte. A tavalyi év országos adatainak tükrében beszélt az elmúlt év megyei tűz- és káreseteiről, azok megoszlásáról, kiemelve, hogy a szabad területeken keletkezett tűzesetek és a viharkárok miatt nőtt a vonulások száma. A tábornok hangsúlyosan szólt arról is, hogy az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma tavaly tovább nőtt, a tevékenységüket 2019-ben megkezdők egyike az Ásványráró Önkéntes Tűzoltó Egyesület, amely a megyében a hetedik ilyen egyesület. Mindezek mellett a főigazgató az önkéntes mentőszervezetek Kajárpéc településen eredményesen végrehajtott, árvízi védekezésre felkészítő országos gyakorlatáról is említést tett.  

Az értékelés során felhívta a figyelmet az Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosítására, valamint az azzal összhangban megújított tűzvédelmi, műszaki irányelvek szerepére, fontosságára. Az elkövetkező időszak fő feladatai között az önkéntesség további erősítését, a minősített mentőszervezetek bevonását és az állományról való gondoskodást említette kiemelten a főigazgató. Előadása végén megköszönte a társ- és együttműködő szervezetek, az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek támogatását, valamint kérte, hogy ugyanerre a magas színvonalú együttműködésre törekedjenek a jövőben is. 

Széles Sándor megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke pozitívan értékelte a katasztrófavédelmi igazgatóság tevékenységét. Elmondta, hogy az egyre bővülő feladatokat a szakemberek kiválóan oldották meg. Eredményesnek nevezte az igazgatóságot a beavatkozások, a hatósági munka, valamint a különböző versenyeredményeket tekintve is. Beszéde végén a kormánymegbízott is kiemelte a társszervekkel való hatékony együttműködés fontosságát, és erőt, egészséget kívánt a szervezet további sikeres munkájához.