Épül a sopronkövesdi tűzoltóőrs

2018. április 19. 14:03

Megkezdődött a sopronkövesdi tűzoltóőrs építése, amely a csornai, a pannonhalmi és a lébényi után már a negyedik őrs lesz Győr-Moson-Sopron megyében.

Az őrsprogram, amely az egész országot érinti, még 2012-ben indult azzal a céllal, hogy a nehezen elérhető, távolabb eső területeken, az úgynevezett „fehér foltokon” kis létszámú tűzoltóőrsök létesüljenek. A most folyó beruházás egy Európai Uniós projekt, a „Tűzoltóőrsök kialakítása – Könnyűszerkezetes őrsök (Sásd, Letenye, Kiskunmajsa, Sopronkövesd) nevű projekt keretében valósul meg.

A mai napon igazgatóságunk egy bejárást szervezett Sopronkövesden, ahol kollégáink mellett a média képviselői is megnézhették a szerkezetkész épületet, megismerték az őrsprogram lényegét.

Báner Attila tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes a rendezvényen megköszönte a település polgármesterének a területet, amelyen megkezdődhettek az építési munkálatok. Az ezredes elmondta, hogy a nyolcszáz négyzetméteres telken egy földszintes, 207 négyzetméteres főépület épült, amely magában foglalja majd az összes szükséges helyiséget. Egy gépjárműfecskendő és legénysége fog itt szolgálni 24/48 órás munkarendben. A szertár mellett, az ő munkájukat szolgáló iroda, raktár, öltöző, közös helyiség, konyha és hálóhelyiség is lesz az épületben. A tervezéskor az energiahatékonyság is fontos szempont volt, így napelemek biztosítják majd a villamosáram egy részét.

Az igazgatóhelyettes kiemelte, hogy az őrs létrejöttével a környező tizenhét településen a korábbinál gyorsabban megkezdődhet a tűzoltói beavatkozás, így csökkenthető a bekövetkező kár mértéke, nő a lakosság élet - és vagyonbiztonsága.

Fülöp Zoltán, Sopronkövesd polgármestere elmondta, hogy örül annak, hogy településükön a rendőrőrs mellett egy katasztrófavédelmi őrs is létesül, hiszen a helyiek és a környéken lakók ezáltal még nagyobb biztonságban lesznek. Mivel a tűzoltó gépjárműfecskendő a jövőben a Liliom utcán fog közlekedni, az önkormányzat betervezte az útburkolat kiszélesítését és megerősítését.

A sopronkövesdi őrs létrejöttével a környező tizenhét település, több mint kettőszázötven négyzetkilométeres területén, mintegy tizenkétezer emberhez ér korábban a tűzoltói segítség.

 

Képek: Gyimesi Adrienn, Ruskáné Takács Anita tű.szds.