Ismét megnyitotta kapuit a tűzoltó tábor Sáráspusztán

2022. június 21. 11:10

Sokan jelentkeztek idén is a tűzoltó táborba. Június 20. és 24. között ötvenkilenc általános iskolás diák vesz részt a szabadidős és szakmai programokon.

Hétfőn Sári Ákos tűzoltó ezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg a tábort.  Az ezredes köszöntötte a gyerekeket, kellemes táborozást, hasznos időtöltést kívánt nekik, valamint arra biztatta őket, hogy a pihenés mellett használják ki a lehetőséget, hogy minél több hasznos ismeretre tegyenek szert, mind a tűzmegelőzésről, mind a tűzoltók érdekes és nem veszélytelen hivatásáról.  

Az első napon a gyerekek berendezkedtek a sátrakban, megismerkedtek egymással, a tábor vezetőivel, és a következő napok napirendjével, programjaival. Délután már a tűzoltó szakfelszereléseket is kézbe vehették, majd szerelési foglalkozáson vettek részt. Később szabad program keretében focizhattak, ping-pongoztak, zászlót készítettek és rajzoltak is a fiatalok.  A kedd reggel sportosan kezdődött, hiszen a mindennapos reggeli torna és sátorrendezés után katonák érkeztek, akik alaki foglalkozáson ismertették meg a gyerekeket a szabályozott, katonai fegyelemmel, mozgásformákkal. Délután tényői kirándulás során erdei tanösvényre, majd bunkerbe látogatnak. Szerdán a rendőrség tart drogprevenciós előadást a gyerekeknek, csütörtökön a Vöröskereszt munkatársaitól tanulhatnak az elsősegélynyújtásról, pénteken pedig a tűzoltók tartanak nekik tűzoltási,- műszaki mentési bemutatót.  A tűzoltói feladatokról, eszközökről, járművekről minden nap hallhatnak és tanulhatnak hasznos dolgokat a diákok, de szabad programra, játékos sportversenyekre, pihenésre is lesz lehetőségük a hét során. A táborvezetők munkáját és a gyerekek biztonságos táborozását, pihenését közösségi szolgálatukat töltő középiskolások is segítik.