A szüreti időszak veszélye a mustgáz

2018. augusztus 03. 13:28

A korán kezdődött nyári, meleg időnek köszönhetően a szokásosnál korábban érett be a szőlő. Mivel megyénkben a soproni borvidéken már meg is kezdték az egyik legkorábban érő borszőlő, az Irsai Olivér szüretelését, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a szőlősgazdák, szüretelők figyelmét arra, hogy a szőlő és a must feldolgozása során legyenek nagyon körültekintőek.

A mustgáz okozta balesetek leginkább a szakértelem hiányára, valamint az emberi figyelmetlenségre vezethetők vissza.

A szüretet követően megkezdődik a szőlő feldolgozása, amely veszélyeket rejt magában, ugyanis a borkészítés egyik fontos mozzanata a must feldolgozása. A must erjedése során mustgáz (szén-dioxid gáz) szabadul fel, amely színtelen, szagtalan és a levegőnél nehezebb, ezért a levegőt kiszorítja a föld közelében. A szén-dioxid belégzése, illetve az oxigénhiányos állapot szédülést, hányingert, illetve mentális zavart okozhat. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes volna is a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozza a helyiség elhagyásában.

A bajba kerültek mentését is körültekintően kell végrehajtani, a mustgázmérgezést szenvedett embereket csak légzőkészülék használata mellett lehet biztonsággal kimenteni. A másik segítségére siető ember ugyanis az oxigénhiányos helyiségbe lépve maga is a mustgáz áldozatává válhat.

A balesetek nagyon könnyen megelőzhetők a pincék megfelelő szellőztetésével, a hordók nagy térben való elhelyezésével és gázérzékelő riasztóberendezés használatával. Egy régen is bevált egyszerű módszerrel is megállapítható a gáz jelenléte: a pincébe derékmagasságban tartott és botra erősített gyertyával tanácsos lemenni. Ha a gyertya lángja kialszik, az egyértelmű jele annak, hogy nincs elegendő oxigén a helyiségben, azonnal el kell hagyni a pincét, mert tovább ott tartózkodni életveszélyes.

A szén-dioxiddal telített helyiségbe csak sűrített levegős légzőkészülékben lehet biztonságosan bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!
Előzzük meg az ilyen baleseteket!