Gyakran Ismételt Kérdések


Vissza

Honnan tudható meg, hogy veszélyhelyzet van? Mit kell tenni, ha a katasztrófavédelem elzárkózásra szólít fel?

A veszélyhelyzet bekövetkezésekor a lakosságot a sziréna hangja, illetve a rendőrség, és a katasztrófavédelem gépjárműire felszerelt hangosító eszközök (közkeletű szóval hangosbemondók) segítségével riasztják. A helyi, regionális, országos tévék, rádióadók folyamatosan tájékoztatják a lakosságot a kialakult helyzetről, a tudnivalókról. A katasztrófavédelem elzárkózást akkor rendelhet el, ha természeti vagy ipari katasztrófa esetén maró, mérgező hatású anyagok kerülnek a szabadba.
 
Ebben az esetben:
  • ha az utcán közlekedünk, a legrövidebb időn belül menjünk zárt helyre;
  • ha munkahelyen, iskolában tartózkodunk, a munkahelyi vezető, vagy intézményvezető által kiadott intézkedések szerint kell cselekedni;
  • otthon tartózkodás esetén a lakás nyílászáróit légmentesen zárjuk be;
  • figyelje a hangosbemondó által közölt utasításokat (közleményeket), kapcsolja be a televíziót, mert a helyi kábeltévé is adhat információkat;
  • lehetőség szerint a ház, illetve a lakás legfelső emeletén helyezkedjen el;
  • átmenetileg fogadja be azokat a járókelőket, akiknek nincs hova menniük.
Ne hagyja el házát, lakását, zárt tartózkodási helyét, amíg a hatóságok erről nem intézkednek!